agitPOP I Balatonfüred 2.nap I lángos helyett, búcsú a kamiontól és a Balatontól

Partizán - A podcast by Partizán média

Az országjáró turnénk utolsó adásához érkeztünk. Balatonfüreden még a tisztaságért felelős járművekkel is harcoltunk, de beszámoltunk az ukrajnai háború fejleményeiről, és beszéltünk a nyugat-magyarországi NATO bázisfejlesztésekről is. Ezt követően a balatoni szépségversenyek feminista olvasatát ismerhettük meg, illetve a veszprém megyei legfrissebb dolgozói önszerveződés, a szemétszállító sztrájkbizottság képviselője is velünk volt. A helyi ellenzéki jelölt is bemutatkozott , majd újhullámos vendéglátó-tulajdonosok érkeztek, és az adás végén a Partizánt támogató Varga Imrére emlékezünk. Vendégeink: - Feledy Botond, külpolitikai szakértő - Szopkó Zita, újságíró, Átlátszó.hu - Oltai Kata, művészettörténész, kurátor - dr. Bognár Ferenc regionális referens, LIGA szakszervezet- Benedek Szilveszter, képviselőjelölt, Egységben Magyarországért (Veszprém 2)  - Auguszt Olivér és Fegyverneky Sára, a Pegazus társtulajdonosai - Szecsődi Andrea és Kovács Mihály   *** Február 28-án országjáró turnéra indul a Partizán egy kamionba telepített stúdióval. Ön lehetőségeid engedik, segíts be te is a Partizán választási időszakra összeállított műsorainak megvalósításába: https://www.partizanmedia.hu/ Iratkozz fel a Partizán hírlevelére: https://csapat.partizanmedia.hu/forms... Hol találsz meg minket ? Facebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/parti... Instagramon: https://www.instagram.com/partizanpol...Spotify-on: https://open.spotify.com/show/18YmaCQ... Apple Podcast-hu: